Az Elfogadásról

Mit is kéne valójában elfogadnunk? Igazából azt, hogy nagy valószínűséggel teljes mértékben az elméd rabja vagy. Ez azt jelenti, hogy az elméd átvette feletted az irányítást és te úgy táncolsz, ahogy ő fütyül, illetve, ahogy a többi elme fütyül. Nem vagy önmagad, mert az elméd vagy. Elmének lenni pedig nagyon fárasztó. Folyton készenlétben kell lenni, minden elképzelhető rosszra fel kell készülni, úgy hogy valójában nincs is ott semmi, ami rossz lenne neked, csak ezt a félelmet az elméd elédvetíti. És te biztosítást kötsz és félted a gyerekedet és az anyádat, meg a munkádat, illetve a sikert és a boldgoságot másoktól, mindezt csak azért, mert az elméd ural téged, így elmékkel kapcsolódsz, míg végül körülötted minden már csak a merevelvű elmévé változik, ami teljesen beszűkíti az életed, az életszemléleted.

Ez a szomorú igazság és szinte biztos, hogy ez nálad is így van.

Az elmével való azonosulás létrehozza benned az egót, amit hamis éntudatnak is hívhatunk. Ez az én azonosul benned az elme által értett dolgokkal, és te máris az vagy, akit az elméje figyel, nem pedig az aki az elméjét figyeli. Az elme szerint a múltból vagy és a jövőbe tartasz. Pedig valójában nem tartasz sehova, hanem egyszerűen vagy. Itt vagy. Jelen vagy. Megfigyelőként figyeled az életed történéseit és tapasztalsz. Minden, ami történik az életedben, érted történik, ha kellő alázattal, nem pedig elmével, az egón keresztül viszonyulsz hozzá, akkor rájöhetsz, hogy ez így van. Te még nem látod a nagyobb tervet, de a nagyobb terv lát téged, megnyugodhatsz.