Az Önelfogadás művészete

Önmagunk elfogadása, az összes általunk jónak, illetve rossznak vélt tulajdonságunkkal együtt, az első valódi lépés kiteljesedésünk felé. Amíg magunkat nem tudjuk elfogadni, addig szeretni se tudunk és a szeretet az életünkben nem tud megvalósulni. Önmagunk elfogadása egyet jelent mások elfogadásával is, mert aki önmagát már képes elfogadni és szeretni, egyszerűen már nem képes többé másokat nem szeretni. Furcsának tűnhet ez így elsőre, de attól még ez a helyzet, a szeretet természete ilyen.

A szeretet nem az, aminek a legtöbben most gondoljuk, nem valami nyálas együttható, amit magamra kell erőszakolnom és akkor rendes leszek, vagy tudom is én. A legtöbben ma ezt hiszik. A szeretet önmagért szeret, tökéletes működést jelent, törvényismeretet és rugalmasságot. Egy sávot, ahol a dolgok pont jók, akkor és ott..

A szeretet nem egy ideológia, mégis egy megvalósítandó idea, amire a lélek vágyik és így az emberi élet eszenciáját adja.

A szeretet meghatározza látásmódunkat, illetve látásmódunk megvalósíthatja a szeretetet az életünkben. Ez a két fogalom kéz a kézben jár egymással. A szeretet nem fejleszthető, mert az van, mindent és mindenkit körülleng. A látásmódunk azonban fejleszthető, és így egyre többet és többet láthatunk, illetve tapasztalhatunk meg a minket körülölelő szeretetből..

Az ember minél többet megért magából, annál nagyobb lesz az önmagába vetet hite, azaz az önbizalma. Ez nem teljesítmény alapú önbizalom, amit egy verseny megnyerésével, vagy valaki legyőzésével szerezhetünk, mert abban a pillanatban, amint valaki minket győz le már el is illan. Tehát nem valódi, mert nem valódi helyen találtuk. A megértésből származó önbizalom azonban a tiéd marad, mert a saját megértésedből és fejlődésedből merítetted, nem pedig valaki más kudarcából. A valódi önbizalom szerény és alázatos és nem emelkedik senki fölé, de téged mégis felemel.

Az életed folymatos lezárások és újrakezdések sorozata. Ez egy teljesen természetes dolog, épp úgy, ahogy a nyarat az ősz, őszt pedig a tél követi. Általában félünk lezárni egy szakaszt, pedig elkerülhetetlen a halaldáshoz. Lezárás nélkül nincs újrakezdés sem. Ez a gyakorlatban sok problémát, ijedtséget és fájdalmat okozhat, mert nem tudjuk elengedni a múltat, pedig inkább lehetőségként és segítségként kéne felfogni a haladásunkhoz.

A legtöbb problémánk az emberi kapcsolatainban rejlik, aminek egyik működtető energiája a kommunikáció. A kommunikáció egy kulcs egymáshoz, de általában még a legjobb szándékunk ellenére is rosszul használjuk. Ahhoz, hogy megfelelően tudjak kommunikálni, elsősorban magamat kell megismernem és akkor azt fogom kommunikálni, ami számomra tényleg fontos.

A keresés során mindenkinek szüksége van támogatásra, de nem mindenki képes támogatni. A legtöbb ember el van foglalva a saját problémáival, így a legjobb esetben is csak reagálnak vagy azonosulnak a problémáddal, ami általában mások okolásával és hibáztatásával ki is merül. Ez ideig óráig téged is megnyugtathat, de valódi fejlődést nem jelent.